Hírek / Művészet-tudomány


Megszülettek az eredmények a MOL Tehetségtámogató Program Művészet-tudomány kategóriájában díjazottak névsoráról. 


A 2019 őszén meghirdetett felhívásra összesen 308 pályázat érkezett be, amelyek közül a MOL Alapítvány kuratóriuma 67 pályázót tudott támogatásban részesíteni összesen közel 19 millió Ft összegben.


A pályázatokról szakmai előszűrést követően zsűri mondott véleményt, amelyben idén Devich Márton a Bartók Rádió igazgatója, Pázmány Karolina Ágnes vizuális nevelés tanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető-helyettese és Pertis Szabolcs, a Gödöllői Református Líceum Gimnáziuma matematika-fizika szakos tanára, népzenész működött közre.


A díjazottak, amint az már a korábbi években is történt, számos zenein valamint tudományos és művészeti területen tevékenykednek. A 67 támogatottból 15-en a fővárosból és 52-en vidékről, az ország valamennyi területét képviselve jelentkeztek.

A díjazottak teljes listája itt tekinthető meg.

A MOL Alapítvány 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket, eddig több mint 3000 művészeti vagy tudományos pályára készülő, vagy már ott tevékenykedő fiatal fejlődését segítette.