Hírek / Sport

A verseny utolsó napján jöttek az érmek sorban, végül a junior leány K−4-es együttes hozta meg az első aranyat 500 méteren. A MOL Alapítvány támogatottja, Potoniec Zsófia mellett Rugasi Csilla, Kulcsár Csenge és Csikós Zsóka állhatott fel az Európa-bajnoki dobogó legtetejére. Megérdemelten, hiszen nagy csatában utasították maguk mögé a mezőnyt - írja az Utánpótlássport.

A kétszeres ifjúsági világbajnok duó, Biben Karina és a szintén a MOL Alapítvány által támogatott Bakó Olga immár az U23-asok között bizonyíthatott. Elképesztően nagyot meccseltek a szerb párossal, ám végül alulmaradtak. A különbség csupán 0.023 másodperc volt. Az U23-as kenus Nagy Bianka (szintén a Tehetségtámogató Program támogatottja) nemrégiben kiharcolta a felnőttválogatottságot, és ezt bronzéremmel ünnepelhette Csehországban: 200 méteren a harmadik legjobb volt.

A magyar válogatott − mindkét korosztályt figyelembe véve − összesen 2 arany-, négy ezüst- és két bronzmedált szerzett a korosztályos Európa-bajnokságon.

(fotó:kajakkenusport.hu)