Pályázóknak / MOL MESTER-M Díj

Kik lehetnek jelöltek?
Tanárok, edzők, nevelők

A kuratórium célja, hogy a több évtizede tevékenykedő, jó eredményeket elérő pedagógusok mellett legalább egy fiatal, max. 10-15 éve a pályán lévő tanár, edző munkáját is elismerje.

A kuratórium elismerő oklevelet szándékozik átadni mindazon jelölteknek, akiknek neve „short listre” került, és ezeket a neveket nyilvánosságra kívánja hozni a Mester-m díjak átadásával egyidőben.

A legérdemesebb jelöltek közül évente egyszer a MOL Alapítvány kuratóriuma 10 személyt választ ki a sport, a művészet, a bölcsészet-, valamint a tudomány területeiről, és a MESTER-M díjban részesíti. A MESTER-M díj anyagi és erkölcsi elismerés, a díj értéke 1.000.000 forint személyenként. 

2020-ban 437 jelölés érkezett be a Mester-M díjra.

A 2020. évi jelöltek közül a MOL Mester-m Díjat az alábbi pedagógusok kapták meg:

Természettudományos szaktanár kategóriában:

Hujter Bálint, matematikatanár (Budapest), Fiatal tanár kategória nyertese

Nagy István, kémiatanár (Bonyhád), 

Dr. Regdon Ibolya, kémiatanár (Szeged), 

Varga István, fizikatanár (Ajak). 


Művésztanár kategóriában:

Gárdián Gábor, gordonka művésztanár (Szeged)

Ludmány Antalné, magánénektanár (Debrecen) 

Veres Éva és Veres Gábor, képzőművész tanár házaspár (Szombathely)


Sport kategóriában:

Bánhidi Ákos, gyorskorcsolya mesteredző, (Budapest), 

Harsányi Mária, kosárlabdaedző (Szekszárd) 

Tokaji Sándor, nyugdíjas asztalitenisz-edző (Budapest).


A MOL Alapítvány a 2020. évi jelöltek közül oklevéllel ismerte el azok pedagógiai munkásságát, akiknek a neve az értékelés során az ún. short listre, a szűkített listára felkerült ezzel is jelezve, milyen közel álltak maguk is a díj elnyeréséhez. Ők az alábbi természettudományos szaktanárok, művésztanárok és utánpótlás edzők voltak:

Barocsai Zoltán, földrajztanár (Szekszárd), Basáné Révész Erzsébet nyugalmazott rajztanár (Hatvan), Belovai József, gyorskorcsolyaedző (Jászberény), Buka Enikő, oboa művésztanár (Gödöllő), Csákvári László, karateedző (Budapest), Csátityné Orcsik Judit, magánénektanár (Pécs), Erdős Gábor, matematikatanár (Nagykanizsa), Gál Béla, ny. biológiatanár (Szeged), Gruber László, földrajztanár (Bonyhád), Gurisatti Gyula, búvárúszóedző (Dunaújváros), Horváth Péter, úszóedző (Budapest), Horváth Tibor Gyula, képzőművész tanár (Szombathely), Illés Sándor, cselgáncsedző (Budapest), Keléné Szabó Ágnes, rajz- és művészettörténet-tanár (Salgótarján), Kerekes Barnabás, magyar nyelv és irodalomtanár (Budapest), Kissné Kocsis Marianna, magyar nyelv és irodalomtanár (Csongrád), Dr. Komáromi Annamária, fizikatanár (Budapest), dr. Laczkó Mária, magyar nyelv és irodalomtanár (Gyál), Magó Gábor, úszóedző (Budapest-Érd), Marczis György, matematikatanár (Gyula), Németi Edit Erika, kémiatanár (Hajdúböszörmény), Paksa Eszter, balett-tanár (Budapest), Pisák Tamás, szertornaedző (Győr), Salánkiné Knopfler Szilvia, történelemtanár (Gödöllő), Simon Péter, magyar nyelv és irodalom-, etikatanár (Budapest), Szabó Péter, gordonka művésztanár (Budapest), Számadó László, matematikatanár (Budapest), Varga Jenő, ny. testnevelőtanár (Szombathely), Weiszkopfné Kövesközi Zsuzsa, kémiatanár (Budapest).


A MOL Alapítvány a 2020. évi járványhelyzetre reagálva „Kedvenc Online Tanárom 2020” címmel különdíjat is meghirdetett, amellyel a váratlanul bevezetett digitális oktatási időszak alatt különösen innovatív pedagógiai teljesítményt nyújtó tanárok és edzők munkájára kívánta felhívni a figyelmet. Összesen 11 tanár nyerte el tanítványaik jelölése alapján a díjat, amely nettó 200.000 forintos tiszteletdíjjal jár.

„Kedvenc Online Tanárom 2020” különdíjban részesültek: 

Ábrahám-Huszár Éva, matematikatanár, Török Ignác Gimnázium, Gödöllő, Czinkus Renáta, biológia-földrajz-természetismeret tanár, Gregor József Általános Iskola, Bp. XVII., Horváth Brigitta, magyar nyelv és irodalomtanár, Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest, Ivánkovich Anita, matematikatanár, Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, Baja, Kelemen Ákos, karateedző, Dunakeszi, Maroshévízi Krisztina, testnevelő szakedző, Maroshévízi Fitness Iskola Sportegyesület, Budapest, Maróti Zsolt Viktor, magyar-történelem szakos tanár, Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd, Mózesné Kulánda Nikolett, néptánc tanár, Hétlépés Táncegyüttes, Mezei Mária AMI, Budakeszi, Őriné Simonovics Andrea, spanyol nyelv és fizikatanár, Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium, Pécs, Váray-Major Zsófia, zongoratanárnő, F. Chopin Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, Gödöllő, Vernyikné Horváth Beáta, matematika- és technikatanár, Hunyadi Mátyás Általános Iskola és AMI, Lőrinci.

A 2007-ben alapított MOL Mester-M Díj az elmúlt több mint tíz évben az egyik legrangosabb szakmai elismeréssé nőtte ki magát. Az idei díjazottakkal együtt 125 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült már az elismerésben. Az oklevelet és különdíjat kapott pedagógusok száma 189. 

(2007-2014 között MOL Tehetséggondozásért Díj néven adtuk át az elismerést.)

Itt tudja megtekinteni a díjazottakat bemutató kisfilmeket!

;