A színészek élete nagyban hasonlít az élsportolókéhoz – vallja Ónodi Eszter, a Katona József Színház Jászai Mari díjas színművésznője. Idén tíz színdarabban találkozhatunk Eszterrel, főszereplője a mozikban jelenleg is vetített Aglaja című filmnek, valamint egy új feladatkörben – az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagyköveteként is bemutatkozik.
Hogyan került a színészi pályára – úgy tudjuk, nem művészcsaládból származik, szülei műszaki értelmiségiek.
Nagy kerülőúttal jutottam a színészet közelébe, gyerekkoromban minden akartam lenni – űrhajós, operaénekes, csillagász – az extrémitás vonzott már akkor is. Időről időre a színház is előkerült az életemben, de sosem olyan szinten, hogy komolyan kezdjek vele foglalkozni. Érettségi után aztán az ELTE-re felvételiztem magyar-angol szakra, majd elkeveredtem az egyetemi színpadra, ahol véglegesen megfertőzött a színház.
A színészetet nemcsak tanulni kell, elengedhetetlen hozzá a tehetség is. Miben látja Ön a tehetség lényegét?
A tehetségnek csak egy része a született adottság, a legfontosabb azonban az, hogyan sáfárkodunk vele: elengedhetetlen – nemcsak a színészethez, hanem a legtöbb pályához – a türelem, a kitartás, a fegyelem, a szorgalom és az alázat. Sok hasonlóságot érzek például a sportolók életvitele és a miénk között. A felkészülés, a rengeteg próba, majd egy premier hasonló a versenyhez, az olimpiához. És persze az adrenalin-fröccs is mindkettőben hasonló szinten van jelen.
A szülők szokták elsőként felfedezni a gyermekekben a tehetséget. Látja már kisfában, Zsigmondban a színészi vénát?
Sokan próbálják belemagyarázni a gyerekembe, hogy biztos színész lesz, mert az apukája meg az anyukája is ezen a pályán dolgozik. Szerintem ő egy egészséges lelkületű gyermek, „hiperérzékeny”, nagyon gazdag a fantáziája, de hét éves, nem akarok előre szaladni. Az én szüleim se mondták volna meg rólam ebben a korban, hogy színésznő leszek. Ez már csak azért is becsapós, mert nem mindig a legnagyobb szájú, legszereplősebb gyerekből lesz a színész, ennek bizonyítására én is jó példa vagyok. Egészséges, normális gyereknek szeretném nevelni a fiunkat, sok mindent fel szeretnénk neki kínálni az életből, hogy majd tudjon választani a palettáról, ha eljön az ideje.
Ön kitől tanult a legtöbbet, kit tart példaképének, mestereinek?
Törőcsik Mari az, akivel bár nem dolgozunk sokat együtt, de nagyon hálás vagyok, ha nagy ritkán a közelébe kerülhetek. Ha csak egy gyöngyszemet elgurít abból a hatalmas tudásból és tapasztalatból, ami a háta mögött van – és ha azt az ember elkaphatja – már nagyon sokat ér. A mestereim pedig a főiskolán és a színházamban dolgozó rendezők – Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor – akiktől nagyon sokat tanultam.
A színjátszás mellett mostantól új szerepben, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagyköveteként is bemutatkozik. Miért vállalta el a felkérést?
Sok szervezet megkeresett már hasonló feladatokkal, de valahogy sohasem gondoltam, hogy az én személyiségem hozzá tudna tenni az adott ügyhöz. Most viszont azt érzem, hogy az Új Európa Alapítvány céljaival maximálisan egyetértek, a tehetséggondozást én is különösen fontosnak tartom, főleg a mai, nem túl vidám időkben. Remélem, hogy hiteles leszek ebben a szerepben, mert számomra ez létfontosságú a nagyköveti szerepkörben. És bízom benne, hogy megtalálom a közös hangot azokkal a gyerekekkel, fiatalokkal, akikkel majd találkozni fogok.
Új Európa Alapítvány