Hírek / A hónap embere

Hogyan indult a pályád, hogyan alakult ki ez az erőteljes természettudományos érdeklődésed?

A nagyon támogató, és kivételesen erős idegrendszerrel rendelkező szüleim mindig hagytak kísérletezni. Nekem akkor természetes volt, hogy a konyhában denaturált szeszt égetek, de most már tudom, ez annyira nem triviális egy gyerek esetében. Már kisiskolás koromban tudtam, hogy fizikus szeretnék lenni. Később az első kutatásaimat is támogatták a szüleim, akiknek egyébként semmi közük a természettudományhoz – édesanyám nyelvészetből doktorált, édesapám pedig katona. Nagypapám viszont egész jól ért a fizikához, mert mérnök, ő sokat segített. 

Egy kisgyereket milyen élmények érnek ahhoz, hogy meg tudja fogalmazni, őt a fizika érdekli?

Így visszatekintve, az említett kísérletek nagy része inkább kémia volt, amire én akkor azt hittem, hogy fizika (nevet). De akkor már mindegy volt, mert szerettem a fizikát és fizikus akartam lenni. 

Honnan jött egyáltalán az ötlet, mi indított el ebben?

Minden gyerek rácsodálkozik a körülötte levő világra, én sem voltam ebben rendkívüli. Annyiban volt más a helyzetem, hogy a szüleim figyeltek arra, mindig újabb és újabb inputokat adjanak. Megvolt Öveges professzor kísérletekről szóló könyve, ebből sok kísérletet megvalósítottak otthoni körülmények között. Nem tudom, ha nekem egyszer lenne gyerekem, akit a humántudományok érdekelnek, hajlandó lennék-e ekkora áldozatra, mint ők. Nagyon hálás vagyok nekik ezért.

Mi motivál a tudomány népszerűsítésére? 

Én annyit kaptam és annyira hálás vagyok érte a családomon túl a szuper tanáraimnak is, hogy szeretném mindezt továbbadni. Látom, hogy nem mindenki jön ilyen háttérből, és annyira igazságtalannak érzem, ha valakinek például egy rosszabb tanár jut, és ez determinálja a sorsát. 

Tapasztaltál ebben nehézségeket?

Óriási problémákba nem nagyon ütköztem. A legkomolyabb nehézség az volt, hogy amikor elkezdtük, mindannyian gimnazisták voltunk még a barátaimmal – 3 sráccal indultunk neki közösen –, és nagyon durván nem volt még pénzünk. A szüleink tartottak el minket, és nem várhattuk el, hogy finanszírozza a családunk, hogy másoknak robbantgatunk kísérletképpen.  Azóta a helyzet jobb, de nyilván sokkal egyszerűbb lenne, ha nagyobb büdzséből tudnánk gazdálkodni. Ez a legnagyobb problémánk. 

Most tehát az OKTONDI a fő irány?

Erről azt kell tudni, hogy mindig tudománynépszerűsítő projektjeim voltak – előadások, táborok és meet-up-ok. Viszont most, hogy a távoktatás miatt annál sokkal alapvetőbb problémákkal is szembesült a közoktatás, mint, hogy a gyerekek nem szeretik a fizikát.  Amikor 2020. március 13-án bejelentették, hogy a vírus miatt távoktatás lesz a közoktatásban, nem az volt a tanárok legnagyobb problémája, hogyan kísérletezzenek, hanem egyáltalán hogyan tanítsanak, milyen felületen. Ugyanis 3 nappal később, hétfőn nekik tanítani kellett. Ott, akkor azt tűztük ki célul, hogy őket segítsük mindebben. Egyik nagy probléma az, hogy rengeteg időt elvesz, ha egy tanár kutatni kezd a neten, az adott órájához van-e online tananyag. Elsőként létrehoztunk a weboldalt, hogy a már meglévő anyagokat rendszerezzük. Itt a tanár csak megnézi, hogy például a nyolcadikos matematika valamilyen fejezetéhez van-e anyag. Ezt gyorsan átnézi, és, ha tetszik, tanít belőle, ha nem, akkor tudja, hogy újat kell csinálnia. Ez bővült azzal is, hogy készítettünk nekik ún. tutoriál anyagokat, hogyan használják a Zoom-ot vagy a Google Drive-ot.

De jó fejek vagytok!

Tudtuk, hogy nagyon nehéz a tanároknak! Olyan generáció, akiknek a nagy többsége már 50-en felüli. De egyébként sem várható el senkitől, hogy egy hétvége alatt felkészüljön az összes hétfői online órájára, és egyúttal megtanulja használni a felületeket is. 

Ti ennyire gyorsan tudtatok reagálni? Pár nap alatt megoldottátok?

Nagyon durva volt! Magam sem gondoltam, hogy sikerülhet. Ugyanazzal a csapattal kezdtük, akikkel egyébként is együtt dolgozunk. Láttam, hogy kéne még pár embert toborozni, ezért Facebookon létrehoztunk egy csoportot, hátha még valaki szívesen bekapcsolódna és segítene, mert tudtam, hogy 10-15 emberrel ezt nem lehet megcsinálni. Irdatlan sokan csatlakoztak hozzánk, pár nap alatt lett egy több ezres csoport, Egyetemisták az online közoktatásért néven. Most közel 5000 fő követi. 

Csoportokat hoztunk létre, mindegyiknek lett egy vezetője aszerint, hogy milyen tantárgy hányadik osztályát vállalták. Az adott csoport tananyagához elkezdték a fellelhető anyagok linkjeit kigyűjteni, továbbá létrejött egy webfejlesztő csoport is, akik elkészítették hozzá honlapot. Másfél nap alatt összeállt a honlap, ami tényleg egy csoda volt. 

Janka, mik a hosszú távú szakmai céljaid?

Minden iszonyúan személyre szabott körülöttünk: a Netflixen a sorozatok, a Facebookon a reklám, az edzőteremben a személyi edző. Eközben az oktatás, ahol sokan minimum negyed évszázadot eltöltünk, hisz az első 25 évben tanulunk, teljesen általános és sablonos. Az a célom, a következő 8-10 évre, hogy ezen változtassak. Magyarországon és Európában is adott egy elöregedő társadalom, 15 év múlva nem lesz tanár, és ezt nem fogjuk tudni megoldani, ha most nem teszünk valamit. Ez az egyik tényező. A másik pedig, hogy ma már minden az informatikai eszközökről szól, mindenki mindent telefonon és gépen intéz, a fiatal generáció tagjai közül. Olyan applikációkat és programokat kellene fejleszteni, amelyek személyre szabottan segítik a gyerekek oktatását, fejlődését, tanulását. Ilyen projektekkel szeretnék foglalkozni.

Hogy látod azt a jövőt, ami fokozatosan visszaszorítja a személyes találkozásokat?

Amellett, hogy meg lehet találni mindebben az értéket, ha most megnézek egy 15 évest, azt látom, hogy nem mer telefonálni és nem mer megszólalni sem. Lassan ezt kell tanítani a fiataloknak, nem beszélve arról, hogy élőben ismerkedni lassan elképzelhetetlen lesz. Ez komoly kihívás a mi generációnknak.

A nagyon intenzív szakmai életbe belefér a magánélet? Hogy kell téged elképzelni szabadidődben?

Időbeosztás kérdése. A 24 óra rengeteg idő, még, ha az ember alszik is 5-6 órát. Igaz, nagyon be van osztva minden percem. És az is igaz, hogy a barátaim borzasztóan elnézőek, nem szólnak rám, ha időnként csak 3-4 naponta válaszolok az üzenetekre. Nem sértődnek meg, tudják, hogy akkor is szeretem őket, ha nem állok azonnal a rendelkezésükre. És tényleg szeretem őket! 

Hosszú távon természetesen az a vágyam, hogy beleférjen az életembe a családi élet, legyen férjem, gyerekem. Mindezt abszolút össze lehet egyeztetni, csak arra van szükség, hogy a környezet is szeresse és támogassa, amit csinálok. Nagyon nagy a mozgásigényem is, rendszeresen sportolok. Karantén előtt bokszoltam. Van itthon mindenem, leginkább az időoptimalizálás miatt, úgyhogy leginkább itthon sportolok heti hatszor egy-másfél órát. E nélkül nem bírnám a mentális terhelést. A sport kitartásra nevel, és kitartás nélkül nem lehet semmit elérni. A másik hozadéka, hogy az agy sokkal jobban teljesít, ha néha kikapcsol és van rendszeres mozgás az életünkben. Szóval kicsit önző dolog, de e nélkül nem tudnék így teljesíteni.

Szép azt látni, hogy a generációtokból sok ember van, aki adni akar!

Így, hogy ennyi jót kaptam, és ennyi támogató van mögöttem, nagyon könnyű alkotni. Értem ez alatt a családot, a tanárokat, a szponzorokat. Nagyon hálás vagyok érte, és, hogy megkapom: jó, amit csinálok, folytassam! Annyira pozitív és annyira jó ez a megerősítés!

oktondi-team-reszlet.jpeg

Molnár Janka Sára (23) Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett fizikusként, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságinformatikus hallgatója. Emellett küldetésének tartja a tudománynépszerűsítést, illetve a közoktatásban szereplők segítését. Erre hozta létre korábbi diáktársaival az OKTONDI-t, az oktatás online digitálisan projektet, amelynek ő az elnöke. www.tavoktatas2020.hu 

Fotók: tehetseg.hu, forbes.hu