A MOL – Új Európa Alapítvány (a továbbiakban: „Alapítvány”) a közfeladatai, illetve közérdekű céljainak hatékony megvalósítása során kiemelten fontosnak tartja a jogszabályban, illetve az Alapítvány alapító okiratában és támogatási politikájában meghatározott célokhoz kapcsolódóan a tehetséggondozást, a kiemelkedően tehetséges gyermekek, fiatalok támogatását a sport területén. Az Alapítvány a nemzet értékei között tartja számon a sport által elért eredményeket, és elismeri a sport egyént és közösséget erősítő értékeit, ezért elkötelezett mind a csapatsportok, mind az egyéni sport támogatása iránt.
A MOL-Új Európa Alapítvány 2023 tavaszán meghirdette Tehetségtámogató Pályázatát Sport kategóriában 10-17 éves korosztálynak, amely az Alapítvány célkitűzéseivel összhangban a kiemelkedően tehetséges fiatalok sportolókat kívánja támogatni.
A pályázati támogatásokról a végső döntést a MOL-Új Európa Alapítvány Kuratóriuma hozza meg legkésőbb 2023. szeptember végéig.
Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.