Az alapítvány / Médiasarok

2024. március 28.
Tizenhárom pedagógus és edző vette át idén a MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díját

A MOL – Új Európa Alapítvány 2023-ban meghirdetett országos, nyílt Mester-M Díj pályázatának tizenhárom nyertese Miklósa Erika kuratóriumi elnöktől vette át a személyenként kétmillió forinttal járó elismerést a Néprajzi Múzeumban tartott ünnepélyes díjátadón. Az Alapítvány kuratóriuma több mint 300 jelölés közül választotta ki a sport, a művészet és a tudomány kategóriákban kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző pedagógusokat és utánpótlásedzőket, a kiírásban megadott 10 díjon felül további 3 díj odaítélésével. Mindhárom kategóriában szerepel 35 év alatti díjazott is, akik fiatal koruk ellenére már jelentős szakmai munkát végeznek, felelősségteljesen és nagy odafigyeléssel kísérik diákjaikat tehetségük kibontakoztatásában. 

2024. március 12.
Helyi igények, zöld megoldások: Zöld Oázis néven hirdetett pályázatot a MOL – Új Európa Alapítvány
A MOL – Új Európa Alapítvány új fenntarthatósági pályázatának célja olyan kezdeményezések támogatása Magyarországon, amelyek összehozzák és segítik a helyi lakosokat egy adott településen, lakókörzetben vagy kistérségben.
2024. március 11.
Fesztiválokkal és hagyományőrző nyári programokkal erősíti a határon túli magyar-magyar kapcsolatokat a MOL – Új Európa Alapítvány

A MOL – Új Európa Alapítvány évente meghirdetett Határtalan nyár kulturális pályázata a határon túli fesztiválokat és hagyományőrző nyári programokat fogja össze. A pályázóknak szerepet kell vállalniuk a helyi kultúra megismertetésében és a magyar kultúra pozíciójának erősítésében, valamint lehetőséget kell biztosítaniuk a fiatal tehetségek bemutatására is.

2024. január 31.
A MOL-Új Európa Alapítvány eredményt hirdetett az esztergomi Sándor-palota felújításának építészeti tervpályázatán

A MOL – Új Európa Alapítvány által felkért bírálóbizottság a Grafit Műterem Kft. és az ARCHI.DOC Kft. konzorciumának pályázatát részesítette első díjban a meghívásos építészeti tervpályázatra beérkezett nyolc érvényes pályamű közül. A 2024. január 30-i eredményhirdetésen dr. Bacsa György, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója, az Alapítvány kuratóriumi tagja a bírálóbizottságot képviselve ismertette a döntést, és átadta az első három helyezett díjait. 

2022. március 31.
ZÖLDBE BORULNAK A MAGYAR VÁROSOK

Április 20-áig várják a 10 ezer főnél nagyobb települések jelentkezését a MOL-Új Európa Alapítvány első fenntarthatósági pályázatára. A program két fázisában idén összesen 7000 fát ültetnek el a városok országszerte: 16 fafajtából, helyszínenként akár 70 darab sorfát lehet igényelni.