A Zsidó Kiválóságok Háza élményteli és hatékony tanulást kínál a diákcsoportoknak

Több mint négyszáz világhírű, zsidó származású ember életét és munkásságát mutatja be interaktív, digitális eszközökkel a Zsidó Kiválóságok Háza.

A rendhagyó múzeumban tárgyak helyett képernyőket találunk, amelyeken saját magunk választhatjuk ki azokat a jeles személyiségeket, akiket jobban meg szeretnénk ismerni. Így tesznek azok a diákcsoportok is, akik az Alapítványunk által 2024 óta támogatott iskolaprogram keretében látogatnak el a kiállításra, és a tanulmányút lezárásaként egy tesztet is kitöltenek. A már bevált pedagógiai módszertanra épülő program az új emlékezetpolitikai koncepción alapulva, pozitív élményeken keresztül ismerteti meg a felső tagozatos és középiskolás diákokat az antiszemitizmus témájával.


Az információk tematikusan csoportosítva három állandó tárlatot alkotnak: Einsteintől napjainkig – Zsidók és csúcstechnika, Chagalltól Spielbergig – Zsidók és művészetek és Hajóstól Kaszparovig – Zsidók és sport címmel. Tanórát helyettesítő foglalkozásként az iskolai csoportok öt általuk kiválasztott kíválóság életének részleteivel ismerkedhetnek meg az infotainment tudásanyag és digitális eszközpark segítségével, majd egymással is versengve adnak számot a "tanultakról".