A 2007-ben a MOL által alapított, majd 2023-ban az MOL – Új Európa Alapítvány gondozásába került Mester-M Díj az egyik legrangosabb hazai szakmai elismerés a tehetséggondozás területén. Különlegessége, hogy a tanítvány is jelölheti a mesterét, ezzel is megerősítve, hogy valóban elismerésre méltó, példaképekké emelkedő szakemberek kerülnek be a díjazotti körbe.
A tavalyihoz hasonlóan idén is 15 elismerést lesz lehetőség kiosztani a sport, a művészet és bölcsészet, valamint a természettudomány kategóriákban.
Olyan pedagógusokat ismerünk el, akik az elvárhatónál többet nyújtva támogatják és inspirálják 11-18 év közötti tanítványaikat. Felismerik a bennük szunnyadó tehetséget és segítik kibontakoztatni a képességeiket, legyen szó tanulmányi vagy sportversenyekről, továbbtanulásra felkészülésről, szakkörökről, edzésekről. Emellett innovatív pedagógiai szemléletet képviselnek, újszerű és korszerű tanulástámogató formákat használnak, a diák fejlődéséhez és motiválásához legalkalmasabb módszereket keresik. Ezek az emberek jellemzően nemcsak a tanítványaik szemében példaképek, hanem a közösség aktív és tevékeny tagjai is.
A Mester-M Díjjal őket szeretnénk reflektorfénybe állítani és bemutatni az általuk végzett munkát a közvéleménynek. A kitüntetés a presztízs és az elismerés mellett ötmillió forint pénzjutalommal is jár.
Érdemes felidézni a tavalyi és a tavalyelőtti díjazottakról készített portréfilmjeinket! A videók a linkekre kattintva elérhetőek:
Nevezd te is a mestered!
Ha neked vagy gyermekednek van olyan tanára, művésztanára, edzője, aki szerinted megérdemelné a díjat, vagy a környezetedben ismersz elhivatott pedagógust, akkor jelöld a Mester-M Díjra!
A jelöléshez szükséges pályázati információk megtalálhatóak a honlapunkon, ide kattintva.
Pályázati határidő: 2025. december 15., 23:59
