FONÓ 30: Jubileumi zenei kaleidoszkóp

2024 szeptemberében indult el a Fonó Budai Zeneház FONÓ 30 ünnepi évada Alapítványunk támogatásával. A közép-európai népzenei-világzenei hagyomány egyik legfontosabb hazai műhelyében azóta szinte minden napra jut valamilyen program.

A harminc évvel ezelőtt magánkezdeményezésként indult Fonó mára az ország kiemelkedő kulturális intézményeinek sorába emelkedett. Minden rendezvényük középpontjában az élő népzene áll, legyen szó koncertről, táncházról, gyerekműsorról. Összejönni és együtt zenélni talán a legősibb szórakozási formája az emberiségnek, a Fonó pedig ebből a tradícióból őrzött meg egy darabot a modern, nagyvárosi közegben.

A legtöbbször természetesen valamelyik magyar néprajzi tájegység kultúrkincse szerepel a műsoron. E mellett teret kapnak a Kárpát-medence és az egész közép-európai régió népeinek zenei hagyományai, sőt, időről időre távolabbi kultúrák is bemutatkoznak Írországtól Korzikáig.

Az ünnepi évadban alapítványunk 30 különféle rendezvény létrejöttét támogatta január végéig, túlnyomórészt magyar folklór- és világzenei együttesek koncertjeit, táncházakat és beszélgetéseket. A teljesség igénye nélkül lemezbemutatót tartott a Cimbaliband és a Meybahar, továbbá fellépett a Kacaj, a Zoord, a Napfonat, a Dresch Vonós Quartet, a Besh o droM és még sokan mások. Rendeztek emellett Cseh Tamás estet, kamasz táncházat, hegedű- és vonókészítő szalont és folkszilvesztert is.

A FONÓ30 jubileumi évad hasonló lendülettel folytatódik egészen tavaszig.

Örömmel ajánljuk minden érdeklődőnek a sokszínű programsorozatot!